John Harper (Anton Pannekoek): Lenin als Philosoph. Kritische Betrachtung der philosophischen Grundlagen des Leninismus. Bibliothek der „Ratekorrespondenz” No. 1. Ausgabe der Gruppe Internationaler Kommunisten in Holland, Amsterdam, 1938.

I. Bevezetés

Oroszországban a bolsevik párt a világháború előtt a radikális marxizmus képviselőjeként jelentkezett. Miközben a mensevikeknél erőteljesen felléptek a nyugat-európai reformizmushoz hasonló tendenciák, a bolsevizmus a nyugat-európai munkásmozgalom radikális, marxizmusra hivatkozó részével állt szellemi összeköttetésben. A háború alatt (pl. a zimmerwaldi és kienthali konferenciákon) a „baloldali radikális” csoportokkal haladt együtt, melyek a nyugati országokban a háború idején is tiszteletben tartották az osztályharc marxista elvét. Azután az orosz forradalomban a bolsevikok – akik felvették a „Kommunista Párt” nevet – azáltal győztek, hogy minden cselekvésük irányelvévé tették a munkások burzsoázia elleni osztályharcát. Úgy tűnt, hogy Lenin és pártja a marxizmus legjobb és legsikeresebb gyakorlati és elméleti képviselői.

De azután egyre inkább fellépett egy ellentmondás. Oroszországban az államkapitalizmus konszolidálódott, nem a Lenin által (pl. az Állam és forradalomban) felállított elvektől elfordulva, hanem azokkal összhangban. A proletariátus felett egy bürokrácia fejlődött ki új uralkodó és kizsákmányoló osztályként. De emellett ápolták és propagálták a marxizmust, és legrégebbi eltűnt iratait a moszkvai Marx-Engels Intézet kitűnő új kiadásokban hozzáférhetővé tette a világ számára. A Marxra hivatkozó kommunista pártokkal – melyek szorosan kötődnek a moszkvai kormányzathoz – egyre inkább ellentétbe kerül a nagytőkés viszonyok között élő nyugat-európai proletariátus kommunizmusa, legkövetkezetesebben a tanácskommunizmusban. Csak akkor lehetséges ezen ellentétek tisztázása, melyek a politikai nézetektől a társadalmi élet és gondolkodás minden területéig kiterjednek, ha visszanyúlunk annak legmélyebb alapelveiig, amit mindkét oldal marxizmusnak nevez. Ezek a filozófiai alapkérdések.

Lenin a maga alapvető filozófiai nézeteit 1908-ban fejtette ki Materializmus és empiriokriticizmus című orosz nyelvű művében, ami jóval azután, 1927-ben jelent meg német fordításban. Az orosz szocialista értelmiség soraiban 1904 óta fellépett egy áramlat, amely az új nyugat-európai, főképpen Ernst Mach által kifejlesztett természetfilozófia iránt lelkesedett, és megkísérelte ezt a tudományos gondolkodás új alapjaként a marxizmussal összekapcsolni. A pártban kifejlődött egy szabályos „machizmus”, melynek fő képviselői Bogdanov, Lenin egyik legközelebbi politikai munkatársa és Lunacsarszkij voltak. A vita, amelyet az 1905-ös forradalmi mozgalom visszaszorított, azután ismét fellángolt. Nem volt egyszerűen absztrakt-teoretikus jellegű, hanem összefüggött a taktika kérdéseivel és a gyakorlati pártbeli áramlatokkal. Itt lépett közbe Lenin a maga írásával, amelynél Plehanovban – aki egyébként politikailag a mensevikekhez tartozott – szövetségesre talált. És könyvének az lett az eredménye, hogy nemsokára a pártban a machizmus tekintélye és követői hirtelen eltűntek. „Plehanov és Lenin egyetértése a likvidátorság, az otzovizmus, az istenépítés és a machizmus elleni harc szükségességét illetően egy ideiglenes szövetség formáját nyeri a hamisítatlan marxizmus e két legerősebb koponyája között. Ez a szövetség végül megpecsételte a dialektikus materializmus végleges győzelmét valamennyi antimarxista, revizionista irányzat felett” – jelentette ki Gyeborin a német kiadás előszavában. „Lenin könyve tehát nemcsak jelentős filozófiai mű, hanem kimagasló hozzájárulás a párttörténethez is. Egészen rendkívüli módon járult hozzá a marxizmus és leninizmus általános filozófiai alapjának megszilárdításához, és lényegesen meghatározta az orosz marxisták filozófiai gondolkodásának további fejlődését... A marxizmus győzedelmeskedett. A dialektikus materializmus zászlaja alatt győzedelmeskedett.”

Azonban, mondta továbbá Gyeborin, „a Szovjetunión kívül sajnos másképp állnak a dolgok.” Nyugat-Európában a szociáldemokrácián belül zavaros idealista és neokantiánus áramlatok uralkodnak, ott teljes a homály a marxizmus filozófiájával kapcsolatban. Azért szükséges Lenin könyvének német kiadása, hogy a világ többi részén elterjessze a marxizmus (melyre a Kommunista Párt támaszkodik) filozófiai alapjait. – Ha arról az oldalról ilyen modorban hangsúlyozzák Lenin könyvének jelentőségét, akkor nyilvánvaló, hogy a Harmadik Internacionálé pártkommunizmusának bírálata nem lehet alapos, ha nem vesszük szemügyre közelebbről ezeket a filozófiai alapokat. Ennek kell történnie a következőkben. Ez azonban nem lehetséges anélkül, hogy először bele ne bocsátkoznánk a marxizmus fejlődésébe, a természettudományos materializmusba és a természetfilozófia ezzel ellentétben álló, Machból kiinduló új fejlődésébe.

Ha valakinek lett volna még kétsége a „polgári demokrácia” államainak osztályjellegével kapcsolatban, alighanem az utóbbi egy-két év eseményei minden kétségét eloszlathatták: soha nem látott mértékű állami beavatkozások indultak, hogy a társadalom többségének a költségére megmentsék – mindenféle ellenszolgáltatás nélkül – a világ leggazdagabb kapitalistái tulajdonában lévő pénzügyi óriásvállalatokat, bármi áron. Azonban, ahogy a válság következményei lassan elviselhetetlenné válnak, az osztálykonfliktusok alighanem elkerülhetetlenek lesznek, még a legendásan apatikus-depressziós Magyarországon is. Lehet zsidózással-cigányozással, neadj’isten gyurcsányozással elütni az időt, vagy, ami a liberális „nagy generációt” illeti, állami zsozsóból fönntartott, dögunalmas és provinciális „szabadpiaci” folyóiratokban értekezni a magyarok versenyképtelenségéről és „túlfogyasztásáról” (egy kereslethiány okozta világválság kellős közepén, gratulálunk), de előbb-utóbb a társadalmi valóságot lehetetlen lesz továbbra is ignorálni.

Az első fecske (remélhetőleg) már meg is érkezett: március 28-án szombaton, szerte Európában tüntetések lesznek „Nem fizetünk a válságotokért!” szlogennel. Alább a berlini tiltakozás felhívása olvasható. (Hozzánk legközelebb Bécsben lesz mozgolódás.)

Ellentmondások és időbeli eltolódások jellemzik Latin-Amerika gerillamozgalmainak politikai fejlődését. A hatvanas évekkel ellentétben a nyolcvanas és a kilencvenes években már nem mutatkozik az egész kontinensre kiterjedő hajlandóság a politikai célú erőszak-alkalmazásra. A fegyveres harc mégsem számít „kifutó modellnek” a politikában. A fegyverletételek, a békeszerződések és az államhatalom fegyveres megragadásának rövid vagy középtávú esélytelensége ellenére semmiképpen sem lett általánossá a gerillaakciók eszközének teljes és végleges elvetése. Az ezzel ellenkező várakozásokat, amelyek a berlini fal lehullta és a sandinisták választási veresége után – politikai hovatartozás szerint vágyálomként vagy katasztrófa-forgatókönyvként – a közvélekedés részét képezték, mára megcáfolta a valóság. A gerillacsoportok működése, akcióformái, célkitűzései azonban differenciálódtak és részben jelentős változáson mentek keresztül. A mozgalmak így válaszoltak a létező szocializmusok bukásával és a kétpólusú világrendszer végével megváltozott ideológiai és politikai keretfeltételekre. Ezek az új tényezők, továbbá az éveken, évtizedeken át húzódó polgárháborúk, valamint a neoliberális gazdaságpolitika egész világra kiterjedő diadalmenetének társadalmi és gazdasági következményei ugyanis gyökeresen megváltoztatták minden felszabadító mozgalom feltételeit. A különböző forradalmi és reformmozgalmak igen eltérően reagáltak az új kihívásokra.

A világ nem jól működik, de tudod hol rontottuk el? Ott, hogy megszelidítettük az állatokat. Ez John Zerzan véleménye, aki a Green Anarchy szerkesztőjeként az anarchizmus ezen irányzatát jött bemutatni hétfőn a Sirályba, Budapestre – európai turnéja részeként. Van túlnépesedés, túlmelegedés, túltermelés, túlnyomás illetve elnyomás, ez nem újdonság. De ahhoz, hogy ezen változtatni tudjunk, az amerikai anarchista és kísérője (unokatestvére ?) szerint mélyebbre kell ásni a társadalomban és a történelemben, mint ahogy azt a hagyományos baloldal vagy a globalizáció-kritikus mozgalmak teszik.

What is happening to the workers of Giardini del Sole is also happening in many factories, not only in Cebu, not only in the Philippines, but also around the world. In fact our brothers/sisters in America are the first to suffer the attacks of the capitalists - retrenchments, rotation of work, reduction of working days and reduction of wages and benefits.

Why are these happening? Because the capitalist system that rules the country and the world is currently in acute crisis of over-production. It means, there are so many unsold products in the world market. There is over-production because in capitalism we produced beyond our capacity to consume; beyond the capacity of our wages as slaves.

Márciusban a parlament módosítani fogja az uzsorával kapcsolatos pénzügyi szabályozást. Büntethetőségi tétele 2-től 5 évig fog terjedni. A bűnszövetkezetben elkövetett uzsorakölcsön nyújtása jelentős súlyosbító tényező lesz majd. Hurrá! Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi törvénykezés szerinti alvilág köre kibővül majd a bankokkal, amelyek legálisan és tömegesen adósrabszolgaságba hajtják a munkavállalókat? Sajnos nem. A kizsákmányoló polgári kormányzás újabb szemfényvesztésével van dolgunk.

(„What We See, What We Hope”)
Szolidaritási nyilatkozat a görögországi lázadókkal

News from the Anarchists Against the Wall (AATW) direct action group, from Israel.

Leaflet produced by Brighton Solidarity Federation about the conflict in Gaza, for international solidarity with civilians in the middle-east – against all governments and gangsters.

Statement produced by the Manchester Anarchist Federation branch on the conflict in Gaza, in solidarity with the victims of the conflict, and for internationalism.